Prológus

Az új élet kezdete

ALLINE

Nem rég fejezetem be a főiskolai tanulmányaimat a Yale egyetemen orvostudományi karon. Mivel nem nagyon tudtunk boldogulni New Haven városában ezért úgy döntöttünk a nővéremmel Sophieval, hogy szerencsét próbálunk San Franciscoban .  Anyu az elején nem lelkesedett az ötletünkért de végül sikerült őt meggyőznünk. Különösen örült annak, hogy nem egyedül vágok neki az új életnek hanem a tőlem csak 2 évvel idősebb mégis sokszor sokkal bölcsebben gondolkozó nővéremmel. Mint minden testvér mi is sokat tudunk illetve tudtunk veszekedni kicsiként. Most azonban egy nagyvárosban csak egymásra számíthatunk.

-         Lányok siessetek nemsokára indul a gépetek és még ki is kell érnünk a reptérre! kiabált anya a lépcsőről.

-          Mindjárt megvagyunk! kiabáltuk vissza Sophieval.

-          Itt is vagyunk! siettünk le a lécsőn. Furcsa lesz elhagyni ezt a kedves kis házat ahol 24 évig éltem, de tudom, hogy bármikor vissza  jöhetek én is és tesóm is.

-          - Alline, most már tényleg sietni kéne mert lekéssük a repülőt! kiabált Sophie már a kocsiból.

-           Megyek már, itt vagyok! pattantam be a hátsó ülésre.

-          Várjátok már a külön életet lányok? kérdezte anya már a kocsiban a reptér felé haladva.

-          Vegyes érzelmek és izgatottság van bennem! feleltem.

-          Nekem szintén hasonlók. felelte Sophie.

-          Azt tudjátok, hogy bármikor visszatérhettek ide és Margaret néniék is ott lesznek ha segítség kell valamiben. mondta anyu szomorúan.

-          Persze, ha nem válik be a nagyvárosi élet már jövünk is vissza. mondta kicsit viccesen Sophie. De tudtam, hogy komolyan gondolja.

-          Első időben biztos furcsa lesz, de ezt a kihívást vállalom. mondtam.

-         Én is és ki tudja talán a szerelem is megtalál. elmélkedett nővérem.

-         Lányok én mindkettőtökbe nagyon hiszek és bízok csak arra kérlek titeket, hogy vigyázzatok magatokra és persze egymásra. mondta anya. – Meg is érkeztünk. kanyarodott be a reptér parkolójába.

Szerencsére a gép indulásáig még volt 5 percünk így gyorsan becsekkoltunk elköszöntünk anyutól és már mentünk is az új életünk felé.

-         Furcsa lesz az idegen nagyvárosban! sóhajtott fel nővérem már a repülőn ülve.

-         Igen, biztosan de én nem féltem magunkat. biztattam.

-         Én sem. Elboldogulunk. mosolygott rám Sophie.

-         Biztosan. mosolyogtam vissza.

Hát akkor viszlát régi élet és New Haven. Vár ránk San francisco, majd a gép felszálláshoz készült